Közvélemény kutatás

Sziasztok! Csak egy kis kéréssel szeretnék hozzátok fordulni. Nem tudom ki nézi az Ezel című sorozatot,de elterveztem,hogy írnék egy fanficot,persze ez csak tőletek függ. Az egésznek az lenne a lényege,hogy megszavaznátok,de kérlek titeket,hogy őszintén! Nekem ez számít,mert szeretek írni.
A történet lényege:
Ezel/Ömer bosszút akar állni akik börtönbe juttatták őt. Eyşan-on,Cengiz-en és Alin. De megismerkedik Eyşan húgával Baharral,aki szerelmes lesz Ezelbe. Viszont Ezel még mindig Ömerként szereti Eyşant. Rengeteget beszélget Baharral, majd később rájön,hogy egyre gyengédebb érzéseket táplál Bahar iránt.

Hát körülbelül ennyi lenne a lényege:) Vagyis,hogy Ezel felhagy a bosszúval,mert szerelmes lesz Baharba. Kérlek titeket szavazzatok,és az is jól esne ha kommentet is írnátok ki mit gondol erről. :) És ha elég szavazat lesz akkor elkezdem írni. =) Jól esne ha mindenki ŐSZINTÉN szavazna.



UI: aki nem tudja milyen ez a sorozat,a tovább mögött elolvashatjátok a "lényegét". :)

12.fejezet

Arra ébredtem,hogy fázom. A lég kondi épp hűtötte a szobát. Felálltam az ablakhoz mentem,és elhúztam a függönyt. Kint korom sötét volt,de azért a fiatalok járkáltak kinn. Unalmamban visszadőltem az ágyra. Nem voltam fáradt,így aztán elmentem a fürdőszobámba,hogy lezuhanyozzak. Előtte kivettem egy farmer térd nadrágot és egy sárga pántos felsőt. Miközben zuhanyoztam,az agyam csak Edward körül keringtek. A könnyeimet,visszatartottam ami nem ment könnyen,de nem akartam a fájdalomnak átadni magam. Mikor végeztem,csendben a konyhában megittam egy pohár vizet. A szívem majd megállt mikor lépéseket hallottam. Anyu állt előttem karba tett kézzel. Most bajban vagyok. –gondoltam.
- Isabella,mégis mire készülsz? –a szeme a sötétben is szikrákat szórtak.
- Én csak lezuhanyoztam,mert fáztam és most kijöttem inni. –mondtam az igazságot. Anyu ugyanúgy maradt majd hosszas töprengés után felsóhajtott.
- Azt hittem,ki akarsz menni.. –mormolta anyu. Ezen elgondolkoztam,majd felnevettem.
- Miért akarnék éjszaka kimenni? –kérdeztem furcsállva.
- Felejtsd el. De ha szeretnél menni menjél,csak maradj a közelben és vidd a telefonodat. –közölte anyu. Én csak némán bólintottam,és kivettem a hűtőből egy adag mogyorós jégkrémet és egy kanalat. A szobámba menet hallottam ahogy rezeg a telefonom az ágyon. Felvettem.
- Alice. –szóltam bele fáradtan.
- Bella,aj mikor jössz már haza? –kérdezte Alice szomorúan. –Annyira hiányzol és Edward már meg van bolondulva.
- Mondtam,hogy a szülinapom után. –jelentettem ki. Hallottam ahogy Alice felnyög.
- Igen tudom,de Bella nem tudnál hamarabb.. Már Tanya sincs itt és,és. Nekem is hiányzol Bella. –kínlódva felsóhajtottam.
- Nekem is hiányzol Alice. És ne hidd,hogy Edward nem. –a gombóc a torkomban ismét megtelepedett,a könnyek a szememet ostromolták. – De most gondolkoznom,kell.
- Jó Bella. De gondold át… ezt az egész dolgot és siess hazafelé. Szia. –elmormoltam egy "sziát" és leraktam. A jégkrém,a másik kezemben volt és úgy döntöttem megeszem. A jégkrém lehűtötte a számat és eltüntette a gombócot a torkomból. Hirtelen jéghideg érzés fogott el a szívem körül. A jégkrémet letettem az asztalra,és elkezdtem sírni. Szívem szakadtából. Miért jöttem el Forksból? Miért nem beszéltem meg mindezt Edwarddal. De tudtam rá a választ. Egyszerű. Kiborultam,amiért Tanya megmondta az igazat,és én elhittem neki amit lehet,hogy nem kellett volna. Ilyen gondolatokkal merültem álomba. Reggel a nap simogatására keltem fel. Kinyitottam a szemem,és egyszerre zúdult rám minden információ. Hogy az életemnél is jobban szeretem Edwardot,hogy hiányzik a csókja az illata,és az egész Cullen család hiányzik,apu,az eső illata mielőtt leesne. És egyéb ilyen gondolatok. Már nem sírtam. Visszatartottam a könnyeimet és ez segített. Felkeltem megfogtam a jégkrémes dobozt ami,krémmé olvadt kivittem a konyhába azon belül a hűtőbe tettem. Anyu a kávéját kortyolta.
- Szia szívem. Kérsz kávét? –kérdezte.
- Haggyad majd megcsinálom magamnak. –mosolyogtam. Kiöntöttem egy bögrébe majd öntöttem rá tejet és egy kis cukrot is tettem bele. Leültem anyuval szemben az asztalhoz.
- Szóval.. –kezdte anyu,majd beleivott a kávéba. –mit szeretnél a 19 születésnapodra? –csillogott a szeme.
- Semmit. –válaszoltam automatikusan. Anyu furcsán elmosolyodott.
- Olyan nincs.. Akkor legalább tortát had vegyek neked.
- Jó akkor legyen torta. –egyeztem bele.
- Jut eszembe. Peter keresett. Azt mondta hívd fel. –bele ittam a kávéba amit majdnem kiköptem.
- Mit akart? –kérdeztem félve. Anyu szélesen elmosolyodott.
- Csak leakart vinni a partra fagyizni. –felelte egyszerűen.
- Ahh.. De előtte reggelizek. –felálltam előszedtem a müzlimet és gyorsan bekanalaztam. Anyu csak nézett. Remélem nem gondolja azt,hogy Peterrel randizom ami persze nem igaz. Legalábbis remélem,de ezt meg beszélem Peterrel. Berohantam a szobámba felkaptam a telefont és tárcsáztam Peter számát. Két csöngés után felvette.
- Szia Peter. –köszöntem bele.
- Hello Bella. Ráérsz? Csak fagyizni akartam veled. –mondta.
- Persze. Találkozzunk,a parton. Szia. –köszöntem el.
- Oké,szia. –majd lerakta. Úgy gondoltam,így megyek el. Anyu mosolyogva nézett rám.
- Izgatottnak tűnsz. –jegyezte meg. –Meg persze valahogy boldogabbnak tűnsz. – furán nézhettem rá,mert gyorsan belekortyolt a kávéjába. A kezét összekulcsolta és álla alá rakta.
- Nos,tényleg csak barátok vagytok? –tette fel a kérdést én pedig,felnevettem.
- Honnan veszel ilyeneket? –kérdeztem. –Mi csak barátok vagyunk és kész. Ezt Peter is tudja,és ha jól tudom van barátnője. –füllentettem,mielőtt anyu előáll még valamivel. Anyu elmosolyodott.
- Megkérdeztem tőle van-e barátnője.. –kezdte,és én rosszat sejtve leültem. –Azt mondta nincs,és a közeljövőben sem tervez ilyet.
- És ennek mi köze van hozzám? –kérdeztem. Anyu komolyan nézett rám.
- Ha lehet,vigyázz magadra és.. –megakadt de folytatta. –Ne bántsd meg Edwardot. –éreztem,hogy elfehéredem,mint egy hulla. A fogimat összeszorítottam.
- Jó. –ennyi telt tőlem. Felálltam és szobámba mentem. Miért csinálja ezt anyu? Már jól éreztem magam,legalábbis majdnem. Egy gondolat fogalmazódott meg bennem…

Oké hát ennyi lenne. Remélem valamennyire tetszik.  Köszönöm,az előző fejezethez a kommenteket. És már nem kell sokáig várni,hogy Bella visszamenjen Forksba,ahol újabb fordulatok követik majd egymást... ;D

11.fejezet

Rövid lett,de szerintem elég velős. A következő hosszabb,lesz ugyanis már nincs suli. :D
Peter állt velem szembe,pilóta fazonú napszemüvege miatt nem láttam a szürkés-kék szemét.
- Szia Bella,nem gondoltam volna,hogy ismét találkozni fogunk. –megragyogtatta hófehér fogait. Nehézkesen feltápászkodtam,és mielőtt elcsúsztam volna a puha homokon Peter megfogta a karomat.
- Köszi. –motyogtam zavartan. –Hogy-hogy itt? –kérdeztem. Lazán levette a szemüvegét,és a pólójába akasztotta.
- Csak sétálgattam. Rég voltam már igazi napsütésben. De elmegyek ha zavarok. –jegyezte meg.
- Nem,nem zavarsz. –valahogy megnyugtatónak éreztem,hogy itt van a közelemben Peter,pedig alig ismertem. – Menjük el sétálni. –mosolyogtam. Peter egész jó fej. Egy csomót beszélgettünk mindenről. Család,suli,és egyéb dolgok. Megtudtam róla mindent,és én is elmondtam neki-már amit lehetett. Épp a kólás jégkásámat szürcsöltem mikor megkérdezte:
- És hogy-hogy a barátod nem jött? –kérdezte Peter felvont szemöldökkel. Hirtelen nyelni sem tudtam. Jéghidegnek éreztem minden végtagom,de nem a kásától. Csak azt vettem,észre hogy iszonyatosan rángok és könnyek folynak végig a szememen.  Hirtelen Peter fogta a vállam.
- Jaj,Bella nem tudtam,hogy ez tabu téma. Sajnálom. –mentegetőzött,pedig nem is kellett volna. Nagy nehezen elfojtottam a sírást.
- Hagyd csak.  Én vagyok túlérzékeny. –mondtam keserűen. Peter látva rajtam, halványan elmosolyodott.
- Nem kell válaszolnod ha nem akarsz. –mondta.
- Csak összevesztünk,és eléggé kiborultam. –mormoltam. Peter szemében fájdalom csillogott. –Mi a baj? –kérdeztem,és odamentem mellé.
- Semmi,Bella csak.. –megakadt én meg kérdőn néztem rá. –Bánt,hogy bántott téged,pedig csak most találkoztunk. –egy pillanatra azt se tudtam mit mondjak,de aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve megöleltem. Peter felállt és ő is megölelt,szorosan. Éreztem leheletét a hajamon. Esetlenül elléptem tőle,Peter pedig elvigyorodott.
- Azt hiszem megyek. –mondtam. Peter csak bólintott.
- Elkísérlek jó? –én csak bólintottam. Hazafelé beszélgettünk. –Ami azt illeti, örülök hogy találkoztunk. –mosolygott.
- Úgy szint. Én is örülök,holnap találkozhatnánk. –vetettem fel az ötletet. Én nem láttam semmi akadályát. Úgyis azt csinálok amit akarok.
- Rendben. –mosolygott,aztán megölelt. A zsebemben megrezzent a telefonom. Alice. Peter intett,visszaintettem és elindultam.
- Szia Alice. –szóltam bele. Aztán megcsapta a hangomat egy éles,szinte sikolyos hang.
- Bella. Eszednél vagy? –kiáltotta. Vagyis inkább sikoltotta mint egy denevér. Alig értettem mit mond. –Hagy ezt az egészet. Hagyd békén Petert. –jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon.
- Azt csinálok amit akarok. –ordítottam. –Senki nem parancsolhat nekem. Én akkor is Edwardot szeretem. Ő csak egy barát. – halkítottam a hangomon,de Alice így is hallotta. Gondolom egy percig mérlegelt, de utána válaszolt.
- Természetesen megbízok benned. –válaszolta. –Csak hiányzol Bella. Edward ki van készülve.
- Ne  beszélj róla. –zokogtam. Majd lecsaptam a telefont. Kikapcsoltam. Most nem szeretnék senkivel sem beszélni. Letöröltem a könnyeimet,egy mosolyt erőltettem az arcomra és bementem. Anyu éppen a tévét nézte. Megcsapott a hideg,amitől megborzongtam.
- Szia Bella. –anyu felállt,és megölelt. –Gyere egyél valamit. –megfogta a kezem és a konyha felé húzott. Leültem a székre,és anyu elém rakott egy tál spagettit. A villámmal csak turkáltam,az ételt anyu pedig fürkészve nézte az arcomat.
- Mi baj? –kérdezte anyu én pedig felálltam és ittam egy pohár vizet,hogy a torkomban lévő gombóc eltűnjön. Mindhiába. A könnyeim végig csurogtak az arcomon,és éreztem,hogy anyu átölel és felsóhajt. A szobámba vezetett,ás ott leültem az ágyra. A párnába zokogtam a könnyeimet. –Mi a baj? Edward.. - félve megsimította hajamat én pedig,nem tudom,hogy de elkezdtem üvölteni.
- Soha,az életbe nem megyek vissza Forksba! –üvöltöttem,anyu arcára pedig döbbenet ült ki.
- Kicsim,most nem vagy jól. Ne mondj olyanokat,amiket most nem gondolsz komolyan. –leült a földre és megpuszilta a homlokomat. Éreztem,hogy már nem sírok és a gyomrom nem szorul össze. Nem –mondtam volna. Szerintem 50%-ban komolyan gondoltam. Majd  behunytam a szememet.

Komikat. Köszi :]