11.fejezet

Rövid lett,de szerintem elég velős. A következő hosszabb,lesz ugyanis már nincs suli. :D
Peter állt velem szembe,pilóta fazonú napszemüvege miatt nem láttam a szürkés-kék szemét.
- Szia Bella,nem gondoltam volna,hogy ismét találkozni fogunk. –megragyogtatta hófehér fogait. Nehézkesen feltápászkodtam,és mielőtt elcsúsztam volna a puha homokon Peter megfogta a karomat.
- Köszi. –motyogtam zavartan. –Hogy-hogy itt? –kérdeztem. Lazán levette a szemüvegét,és a pólójába akasztotta.
- Csak sétálgattam. Rég voltam már igazi napsütésben. De elmegyek ha zavarok. –jegyezte meg.
- Nem,nem zavarsz. –valahogy megnyugtatónak éreztem,hogy itt van a közelemben Peter,pedig alig ismertem. – Menjük el sétálni. –mosolyogtam. Peter egész jó fej. Egy csomót beszélgettünk mindenről. Család,suli,és egyéb dolgok. Megtudtam róla mindent,és én is elmondtam neki-már amit lehetett. Épp a kólás jégkásámat szürcsöltem mikor megkérdezte:
- És hogy-hogy a barátod nem jött? –kérdezte Peter felvont szemöldökkel. Hirtelen nyelni sem tudtam. Jéghidegnek éreztem minden végtagom,de nem a kásától. Csak azt vettem,észre hogy iszonyatosan rángok és könnyek folynak végig a szememen.  Hirtelen Peter fogta a vállam.
- Jaj,Bella nem tudtam,hogy ez tabu téma. Sajnálom. –mentegetőzött,pedig nem is kellett volna. Nagy nehezen elfojtottam a sírást.
- Hagyd csak.  Én vagyok túlérzékeny. –mondtam keserűen. Peter látva rajtam, halványan elmosolyodott.
- Nem kell válaszolnod ha nem akarsz. –mondta.
- Csak összevesztünk,és eléggé kiborultam. –mormoltam. Peter szemében fájdalom csillogott. –Mi a baj? –kérdeztem,és odamentem mellé.
- Semmi,Bella csak.. –megakadt én meg kérdőn néztem rá. –Bánt,hogy bántott téged,pedig csak most találkoztunk. –egy pillanatra azt se tudtam mit mondjak,de aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve megöleltem. Peter felállt és ő is megölelt,szorosan. Éreztem leheletét a hajamon. Esetlenül elléptem tőle,Peter pedig elvigyorodott.
- Azt hiszem megyek. –mondtam. Peter csak bólintott.
- Elkísérlek jó? –én csak bólintottam. Hazafelé beszélgettünk. –Ami azt illeti, örülök hogy találkoztunk. –mosolygott.
- Úgy szint. Én is örülök,holnap találkozhatnánk. –vetettem fel az ötletet. Én nem láttam semmi akadályát. Úgyis azt csinálok amit akarok.
- Rendben. –mosolygott,aztán megölelt. A zsebemben megrezzent a telefonom. Alice. Peter intett,visszaintettem és elindultam.
- Szia Alice. –szóltam bele. Aztán megcsapta a hangomat egy éles,szinte sikolyos hang.
- Bella. Eszednél vagy? –kiáltotta. Vagyis inkább sikoltotta mint egy denevér. Alig értettem mit mond. –Hagy ezt az egészet. Hagyd békén Petert. –jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon.
- Azt csinálok amit akarok. –ordítottam. –Senki nem parancsolhat nekem. Én akkor is Edwardot szeretem. Ő csak egy barát. – halkítottam a hangomon,de Alice így is hallotta. Gondolom egy percig mérlegelt, de utána válaszolt.
- Természetesen megbízok benned. –válaszolta. –Csak hiányzol Bella. Edward ki van készülve.
- Ne  beszélj róla. –zokogtam. Majd lecsaptam a telefont. Kikapcsoltam. Most nem szeretnék senkivel sem beszélni. Letöröltem a könnyeimet,egy mosolyt erőltettem az arcomra és bementem. Anyu éppen a tévét nézte. Megcsapott a hideg,amitől megborzongtam.
- Szia Bella. –anyu felállt,és megölelt. –Gyere egyél valamit. –megfogta a kezem és a konyha felé húzott. Leültem a székre,és anyu elém rakott egy tál spagettit. A villámmal csak turkáltam,az ételt anyu pedig fürkészve nézte az arcomat.
- Mi baj? –kérdezte anyu én pedig felálltam és ittam egy pohár vizet,hogy a torkomban lévő gombóc eltűnjön. Mindhiába. A könnyeim végig csurogtak az arcomon,és éreztem,hogy anyu átölel és felsóhajt. A szobámba vezetett,ás ott leültem az ágyra. A párnába zokogtam a könnyeimet. –Mi a baj? Edward.. - félve megsimította hajamat én pedig,nem tudom,hogy de elkezdtem üvölteni.
- Soha,az életbe nem megyek vissza Forksba! –üvöltöttem,anyu arcára pedig döbbenet ült ki.
- Kicsim,most nem vagy jól. Ne mondj olyanokat,amiket most nem gondolsz komolyan. –leült a földre és megpuszilta a homlokomat. Éreztem,hogy már nem sírok és a gyomrom nem szorul össze. Nem –mondtam volna. Szerintem 50%-ban komolyan gondoltam. Majd  behunytam a szememet.

Komikat. Köszi :]